V. Gomba Caffe Kupa záró forduló

IMG 3958Február 21-én a Tekó sportcsarnokában rendezték az V. Gomba Caffe lány labdarúgó bajnokság záró fordulóját.

Mivel a lényegi kérdések már az előző két kör után eldőlni látszottak (a tabella változására leginkább már csak matematikai esély mutatkozott), ezért a csapatok bátrabban kísérleteztek, több lehetőséget adva azoknak a játékosoknak, akik eddig kevesebb időt töltöttek a pályán.
 
Így volt ez a Tekó esetében is, ahol a kapusposztot leszámítva olyan 9-11. évfolyamos tanulók léptek pályára, akik már a jövő csapatának gerincét alkothatják.
 
A fordulót követően kialakult a bajnokság végeredménye. A Tekó csapata ezüstérmes pozícióban zárta a tizenkét mérkőzésből álló sorozatot. 
 
Az egyéni díjazottak kilétére a márciusi eredményhirdetésen derül fény. Ami biztos, hogy a tekós Lengyel Nelli holtversenyben a góllövőlista második helyén végzett, de minden bizonnyal rajta kívül is lesz még rákóczis különdíj.
 
A lány csapat márciusban a Diákolimpián illetve az MLSZ Fair Play Kupán lép majd pályára. 
IMG 3941