Gimnázium

A gimnáziumi iskolatípus bevezetése a Tekóban:
Az intézmény 2015-től indít négy évfolyamos gimnáziumi képzéseket. A döntést hosszú felkészülési időszak előzte meg. Az alapot hozzá a megelőző tanévek eredményei adták. Mivel a kétszintű érettségi már egy évtized óta a közismereti tantárgyak tekintetében ugyanazt követeli a szakgimnazistától is mint a gimnazistáktól, fontos volt számunkra a diákjaink tanulmányi munkájának elemzése. Megállapíthattuk azt, hogy a szakgimnazistáink a kompetenciaméréseken nyújtott teljesítménye megállná a helyét a gimnáziumok mezőnyében is, számos alkalommal azok átlaga feletti is volt. Ugyanerről győztek meg minket az érettségi eredmények  mind középszinten, mind emelt szinten. Elemeztük továbbá a nyelvvizsga-mutatókat és a továbbtanulási mutatókat. A diákjaink 20-30%-a nyelvvizsgát szerez, 50%-a érettségi után közvetlenül lép sikeresen a felsőoktatásba. A jellemző felsőoktatási irányok a műszaki és a gazdasági területek.
Az intézmény tehetséggondozó munkájának köszönhetően tanévről tanévre nagyon sok tanulmányi versenyeredmény születik. Nem ritkaság az sem, ha a közismereti tantárgyak legfrekventáltabb országos versenyeinek döntőjében is eredményesen szerepelnek diákjaink. Számos, országos összehasonlító rangsor a hazai középiskolák legjobbjai közé pozícionálja évről évre a Rákóczit.
Mindezeket számba véve megállapítottuk azt, hogy az iskola szakmai felkészültsége, feltételrendszere alkalmas arra, hogy sikeresen mérje magát a gimnáziumok mezőnyében.gim02

Kinek ajánljuk:
A gimnáziumi képzéseinket azoknak a tanulóknak ajánljuk, akik az érettségi után elsősorban a felsőoktatásban kívánják tanulmányaikat folytatni. Ennek sikeréért magas színvonalon készítjük fel őket mindkét szinten az érettségi vizsgákra.

Ez nem csak gimi, hanem speciális, tekós gimi:
Minden tanulónk a matematikát, mindkét kötelező idegen nyelvet és az informatikát csoportbontásban tanulja.
11. évfolyamtól igény szerint, akár két tantárgyból is többletórákat biztosítunk az emelt szintű érettségire való felkészüléshez.
Diákjainknak lehetőségük van ECDL, EBC*L és a CISCO nemzetközi bizonyítványok megszerzésére.
Mivel akkreditált nyelvvizsgaközpont vagyunk, az TELC rendszerű állami nyelvvizsga megszerzése itt az iskolában is lehetségessé válik.
Az általános gimnáziumi képzésben megszokott, kötelező tananyag mellett iskolánk speciális gimnáziumi képzéseire jellemző, hogy nélkülözhetetlen informatikai, illetve gazdasági ismereteket is átadnak. Ez a tudástöbblet a mai világban mindenkinek különösen fontos, azoknak is, akik a felsőoktatási tanulmányaikat egészen más területen kívánják folytatni.
A képzéses sajátos, speciális jellegét az adja, hogy az egyes tantárgyak magasabb óraszámban, illetve új tantárgyak is tanulnak gimnazistáink.
A nyolcadikos diákoknak mindezek alapján két speciális gimnáziumi osztályt kínálunk.

Gimnáziumi osztályaink:
Informatikai gimnáziumi osztály (kódja: 0001)
A szokásos, kötelező közismereti tantárgyak mellett tanulnak még
•    informatikát emelt óraszámban,
•    matematikát magasabb óraszámban,
•    fizikát magasabb óraszámban,
•    számítógépes gépírást.

Közgazdasági gimnáziumi osztály (kódja: 0002)
A szokásos, kötelező közismereti tantárgyak mellett tanulnak még
•    gazdasági ismereteket emelt óraszámban,
•    informatikát magasabb óraszámban,
•    matematikát magasabb óraszámban,
•    számítógépes gépírást.

Nekik is jár:
A felsőoktatást mégsem választó gimnazistáinknak is lehetősége van, hogy az aktuális, érettségi utáni, emelt szintű, kétéves szakképzéseinken tanuljanak tovább.

gim01

gim05

 

gim03

gim04