Trianonra emlékeztünk

trianon19 16A nemzeti összetartozás napján az iskolánk tanulói és tanárai is megemlékeztek a 99 évvel ezelőtt aláírt Trianoni békeszerződésről és annak következményeiről.

Este 8 órakor a Tekó előtt gyülekezett az a kis csoport, melynek tagjai az iskolától indulva az Országzászló emlékmű elé vonultak. Fáklyákkal és gyertyákkal emlékeztünk az I. világháborút lezáró békeszerződésre, melynek következményeként Magyarország területének kétharmadát, lakosságának 58 százalékát elvesztette. Az emlékműnél László Ákos 9.c osztályos tanuló Juhász Gyula Trianon című versét olvasta fel, majd néma főhajtással elhelyeztük a megemlékezés gyertyáit.

trianon19 12trianon19 18trianon19 28

 

Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.

Please publish modules in offcanvas position.