Tekó Sportcentrum avató

sportcentrumavato19 45Szeptember 27-én ünnepélyes keretek között felavattuk a Tekó Sportcentrumát.

A meghívott vendégek és iskolánk tanulói előtt került sor a megnyitóra. Az új épület előtt rendezett ünnepségen Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek köszöntője után megszentelte a sportkomplexumot, majd Bányai Gábor országgyűlési képviselő szólt a megjelentekhez. A szalag átvágását követően a Sportcentrum nagytermében a II. Rákóczi diákjai, Karinthy Frigyes novelláira épülő előadással várták a vendégeket. A rendezvény zárásaként Téglás László igazgató köszöntötte a vendégeket, aki hangsúlyozva, hogy milyen óriási fejlődés az, amikor egy iskola új épületrésszel gyarapodik.

sportcentrumavato19 31sportcentrumavato19 40

Ebben a komplexumban helyet kapott egy fallabda pálya, egy két sávos bowlingpálya, létesült egy konditerem, egy kardioterem, valamint a nagyteremhez tartozó eszközök lehetőséget biztosítanak különböző fitnesz tevékenységek végzésére, asztaliteniszezésre, vagy tollaslabdázásra.

Ezt követően a jelenlévők megtekintették  az épület helyiségeit, akinek kedve volt hozzá, ki is próbálhatta az új eszközöket.

 

sportcentrumavato19 25sportcentrumavato19 80sportcentrumavato19 109sportcentrumavato19 112

Please publish modules in offcanvas position.