Nyílt nap a Tekóban

nyiltnap19 1November 27-én rendezte iskolánk a nyílt napját.

A Tekó tornacsarnokában először Téglás László igazgató úr tájékoztatta a megjelent diákokat és szüleinket az iskolánkban választható képzési lehetőségekről. Bemutatkoztak mind az informatikai, a mezőgazdasági a közgazdasági és a következő tanévtől induló logisztikai technikumi osztályok, valamint a gimnáziumi osztály.

 

 

nyiltnap19 17nyiltnap19 38

Ezt követően az érdeklődők kisebb csoportokban megismerkedhettek az iskola épületével, szakképzési helyeivel, a Sportcentrummal, majd bemutató órákon vehettek részt, melyek között volt informatikai, közgazdasági és logisztikai témájú egyaránt.

nyiltnap19 56nyiltnap19 69

Please publish modules in offcanvas position.