Dávid Géza - 2019

Hivatalos kapcsolatba az iskolával először 2001-ben került, amikor beiratkozott az akkori informatikai osztályba. Rákóczis éveit az érettségi és a számítástechnikai szoftver-üzemeltető szakképesítés megszerzésével zárta 2005-ben. Tanulmányait a Dunaújvárosi Főiskolán folytatta tovább, ahol 2009-ben kommunikáció-művelődésszervező diplomát szerzett. 2007-től egy másik célt is kitűzött, levelező szakon belekezdett a Szent István Egyetemen a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakba, amiből 2011 végén diplomázott is.

Ugyanebben az évben, 10 évvel az első kapcsolat kezdete után, újra átlépte a Rákóczi küszöbét, de már nem tanulóként, hanem fiatal, pályakezdő, agrárszakmai tanárként.

Rövid idő alatt népszerűvé vált a diákok, és a kollégái körében. A szakmai munkája mellett igen nagy lelkesedéssel fordult mindig is a tekós labdarúgósport irányába. Számára a tanév legvártabb eseménye volt akkor is és most is a Rákóczi Kupa. 2006-tól Tekó Terminátors néven lelkes szurkolói csapatot toborozott és működtetett évekig. Részt vett a 35., 40., 45. Rákóczi Kupákra készült emlékkönyvek megírásában. Pedagógusként egyre inkább kivette a részét az iskolai sportélet színessé tételében. Számos labdarúgó-esemény megalapítója. 2012-ben indította útjára a Kötény Kupa nevű lányfocitornát, amit azóta is szervez. Ötlete alapján szólítjuk az iskola műfüves grundjára 2013-tól minden évben az általános iskolák ügyes labdarúgóit az Ingenium Kupán. 2016-tól pedig, szintén neki köszönhetően immáron 3. alkalommal lehetett a sportcsarnokunk házigazdája a halasi középiskolásoknak hirdetett Meglepetés–vegyes Kupának.

2012-ben lelkes kezdeményezésének eredményeként útjára indult az I. Tekó Horgászkupa, ami jelenleg már a hatodik alkalmán van túl.

2014-től 3 évig, távozásáig, műszaki vezetői feladatokat látott el. A vezetői évei alatt a Rákóczi Kupa egyik fő szervezőjévé vált. Munkájának köszönhetően 2015-ben Petur András vezette Sport1 TV labdarúgócsapata ellen állhattak pályára a tekós öregfiúk.

2017-ben elhagyta a tanári pályát, de nem hagyta el az iskolát, nem hagyta el a tekós labdarúgást sem. A mindenkori kupaszervezésben az egyik legnagyobb segítsége maradt a mai napig az intézménynek. Támogatók tucatjával tartja folyamatosan a kapcsolatot.

Második éve kap megbízást az iskolai leány labdarúgócsapat edzői feladataira, folytatva így a 2011-ben megkezdett munkáját. Ez a munka beérett, hiszen a semmiből elindított leány labdarúgás e tanévben minden eddigi rekordját megdöntötte. Városi, megyei és országos versenyeken csak dobogón végeztek a lányok. 8 arany-, 2 ezüst-, 5 bronzéremmel csillogtatták tovább az iskola fényét.

Ügyes tanítványunknak, lelkes, kezdeményező kollégánknak, önzetlen támogatónknak ifj. Dávid Gézának munkájáért elismerésként adományozzuk 2019-ben a „Nevelő-oktató munka támogatásáért”-díjat.