Középiskolai évei alatt mindvégig jeles eredményt ért el, tanulmányi versenyeken vett részt, s kiemelkedő kulturális tevékenységet folytatott.
Rendszeres résztvevője volt a matematikaversenyeknek, 9-es, 10-es és 11-es tanulóként megyei 2. helyezett volt, 12-es korában a Zrínyi Ilona megyei versenyen 6. helyezést ért el.
A Szép magyar beszéd versenyen 12-es korában továbbjutott a megyei fordulóba. 2014-ben gépírás versenyen indult, majd gépírás vizsgát tett. Tagja volt két alkalommal is az Orosz kultúra aranykora című irodalmi verseny csapatának. Az utolsó tanévben eredményesen szerepelt különböző közgazdasági versenyeken. Legutóbbi szép eredménye a Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei prózafelolvasó verseny 3. helyezése. Rendszeres résztvevője volt az iskola ünnepi műsorainak: szereplőként, műsorvezetőként szinte az összes iskolai rendezvényen helyt állt. A kollégiumban és az iskolában is kiemelkedő közösségi munkát végzett.
A négy év során nyújtott jeles tanulmányi és a versenyeken elért kiváló eredményeiért, valamint kiemelkedő kulturális tevékenységéért részesül a Tehetséges diák díjban.
