IMGL6084Levente az iskolai kézilabda csapat tagja.

Csapatával számos kézilabda tornán szerepelt. 2019-ben a Bibó Kupán iskolánk csapatával a harmadik helyet szerezte meg. Nemcsak az középiskolák által szervetett kézilabda tornákon, hanem a városi kézilabda csapat játékosaként is megmutatta tehetségét.

Levente a Kiskunhalasi UKSC tagjaként számos bajnokságban szerepelt. Két évvel ezelőtt serdülőként a harmadosztály dél-keleti régió mérkőzéseit követően csapatával az első helyezést szerezte meg. A következő idényben, szintén serdülő játékosként a harmadosztályban szereplő csapatával ismét az első helyen végzett. Iskolai tanulmányait jó eredménnyel zárta.

IMGL5890Attila iskolánk focicsapatának tagja, számos hazai és nemzetközi tornán szerepelt.

Több alkalommal részt vett Sepsiszentgyörgyön a Berde Kupán csapatával, ahonnan ezüstéremmel térhetett haza. Meglepetés Kupák alkalmával egy ezüstérmet és egy bronzérmet szerzett, a Piár Kupán bronzérmmel egészítette ki éremgyűjteményét. Egyesületi keretek között is megmutatta tehetségét. A Szilády RFC és a Kiskunhalasi FC játékosállományát is erősítette.

A megyei I. osztályban játszott, ahol egyszer első és kétszer harmadik helyet szerezte meg csapatával. A megyei futsal bajnokság keretében egy bronzérmes helyezést ért el. Kiskőrösön a XXXII. Holló Kupán harmadik helyet szerzett csapatával. Tanulmányait jó eredménnyel végezte.

Kimagasló sportteljesítménye mellett szorgalmának köszönhetően német nyelvből sikeres B2-es komplex nyelvvizsgát tett. Sportpályán elért eredményei, és iskolánkban tanúsított szorgalma alapján kiérdemelte a Jó tanuló, jó sportoló címet.

BartaNikolettNiki az osztály legjobb tanulója, aki mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Kitűnő bizonyítványával, majd jeles átlagával méltán érdemelte ki két évben is a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címet. Ezt a kitüntetést azok a diákok nyerhetik el, akik kimagasló tanulmányi eredményt nyújtottak és sportáguk országos bajnokságán, diákolimpiáján, vagy nemzetközi versenyén a legjobb hatban végeztek.

Az íjászat iránti elkötelezettsége 2012 óta töretlenül tart, melynek eredményeként számos országos- és világbajnokságon állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

A 2020. márciusában megrendezett ÁSZÉV verseny mezőgazdasági ágazatának elődöntőjén országos 7. helyen jutott a döntőbe.

Elkötelezett, kitartó munkájával, szorgalmával, és csendes, visszahúzódó magatartásával példaként állítható iskolánk diáksága elé. Sportpályán elért eredményei, és iskolánkban tanúsított szorgalma alapján kiérdemelte a jó tanuló jó sportoló díjat.

lintneradrienn19Adri élete a mozgás, a sport. Kisgyermek kora óta fittneszezik és az iskolai lánytorna csapattal is versenyzett.

Minden évben számos országos és nemzetközi fittneszversenyen is indult. Az országos versenyeken többször egyéni bajnok lett és duóban illetve csapatban is felállhatott a dobogó valamelyik fokára. 2017-ben Grand Prix győztes lett egyéniben, duóban és kiscsapatban.

2018-ban kijutott az Olaszországban megrendezett kvalifikációs bajnokságra is.

A sport mellet tanulmányi eredménye is jó. Emellett aktív tagja osztályának és az iskolai közösségnek is. Kedves mosolygós, vidám egyéniség.

Eredményeivel kiérdemelte a jó tanuló jó sportoló kitüntetést.

schnurleinandor19Schnürlein Andor a grappling sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítményével, a sportolás iránti elkötelezettségével, és a négy év alatti jó tanulmányi munkájával kivívta tanárai, társai elismerését.

A grappling - leegyszerűsítve - birkózás, cselgáncs és egyéb földharc technikákból álló küzdősport.

Ez új műfaj a sportban, amelyet még kevesen ismernek, de Magyarország már az élmezőnybe tartozik, mely Andornak is köszönhető.

A 2017-ben Rómában rendezett Európa-bajnokságon 2., a lisszaboni Európa-bajnokságon 3. helyezést ért el.

A legjobb eredmény, amivel büszkélkedhet, az a világbajnoki 3. helyezés.

Ezek mellett többszörös magyar bajnok; több országos bajnokságon, diákolimpián, nemzetközi versenyen közel 70 dobogós helyezést szerzett.

A küzdősportban elért eredményeivel, kitartásával, szorgalmával példaként állítható a fiatalabb generáció elé.