honfidaniel17Dániel, a 2013 óta eltelt éveket mind kitűnő tanulmányi eredménnyel zárta.

A Megyei matematika versenyen negyedik és ötödik helyezett volt. A Zrínyi matematika versenyen pedig, megyei szinten, egyéniben és csapatban is ezüstérmes és aranyérmes, országos szinten pedig kilencedik lett.

A tavalyi évben német nyelvből középfokú nyelvvizsgát szerzett.

A sport meghatározó szerepet játszik mindennapjaiban. Kilencedik évfolyam óta tagja az iskola futballcsapatának. Részt vett többször az Eckerle Szaki Kupán, Berde Kupán, Krampusz Kupán, Dózsa Kupán, Szilády Kupán és több más hasonló rendezvényen, ahol a csapat rendre az első három hely valamelyikét szerezte meg. A 2015-16-os tanévben a Patrocínium Kupa „Legjobb játékos”-ának választották.

A Futsal Diákolimpián sikerült csapatuknak, a kiemelkedő megyei szereplések után, az országos 13. helyet is elérni.

Négy éve a Rákóczi Kupa csapatának tagja. Játékával a csapat kétszeres ezüst- és kétszeres aranyérmes lett. Teljesítményével kiérdemelte a Rákóczi Kupa „Örökös bajnoka” címet.

Elért eredményei, versenyszelleme követendő példa lehet tanulótársai előtt.

honfibenedek17Benedek, az elmúlt négy év során, tanulmányaiban kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Számos versenyen indult, a Zrínyi matematika versenyen csapatban a megyei második helyet szerezte meg, míg a tavalyi évben a Megyei fizika versenyen a dobogó második fokára állhatott.

2016-ban német nyelvből sikeres középfokú nyelvvizsgát tett.

A tanulás mellett rengeteg időt fordít a sportra. Már az első tanévében bekerült az iskolai futballcsapatba. Részvételével minden esetben a dobogó valamelyik fokára kerülhetett a csapat az Eckerle Szaki Kupán, Berde Kupán, Krampusz Kupán, Dózsa Kupán, Szilády Kupán és Patrocínium Kupán.

Az idei évben Miskolcon rendezett Diákolimpia országos fordulóján csapatuk a 13. helyen végzett.

A Rákóczi Kupa csapatának tagja. Kétszeres ezüst- és kétszeres aranyérmes lett a csapattal, így kiérdemelte a Rákóczi Kupa „Örökös bajnoka” címet.

Szívesen próbálkozik más területeken is, így már vett részt amatőr kézilabda diákolimpián, kipróbálta magát röplabdában, és ő volt az osztály vers- és szövegírója is.

Egyénisége, szorgalma és példamutató magatartása mintaértékű.

KT16 SchnurleinHenrik

Tanulmányi eredménye folyamatosan javult a négy év során, 12.-re pedig elérte a 4,5-et. Mindezt úgy, hogy egyre több energiát és időt fordított a sportolásra. Sportága a kyo kushin karate, amelynek alapítója megreformálta a karatét, és a fizikai képességek fejlesztése mellett céljául tűzte ki az emberi értékek megőrzését és az ifjúság egészséges életmódra való nevelését. A kyo husin célja a test és lélek harmóniájának az elérése.

Henrik eredményei azt igazolják, hogy sikerült elérnie ezt a célt. Három éve versenyez és ezalatt 11 darab arany-, 12 db ezüst- és 5 darab bronzérmet szerzett. Ebből a Magyar Bajnokságokon háromszor végzett első helyen, és egyszer másodikon. Ezzel felkerült az Európa-bajnokság lehetséges résztvevőinek kvalifikációs listájára. Csapatban mind felnőtt mind junior korcsoportban aranyérmet hozhatott haza.

Különösen fontos eredménye, hogy a diákolimpia országos döntőjében a 2015/2016-os tanévben bronzérmes lett.

Más küzdősportban és nemzetközi versenyeken is kipróbálta magát. 2015-ben Kisteleken a Nyílt Nemzetközi Sport Ju Jitsu bajnokságon egy első és egy második helyezést is szerzett.

Szorgalma, kitartása és a munkához való alázatos hozzáállása jó bizonyítékul szolgál diáktársainak arra, hogy a sport, a versenyzés nem hátráltatja az iskolai teljesítményt, hanem épp ellenkezőleg: segít a tanulásban is céltudatosnak lenni.

Minden sportág nehéz, ha komolyan vesszük, és eredményeket akarunk elérni. Különösen érvényes ez az állítás egy olyan sportra, ahol a siker nemcsak a te munkádon múlik, hanem szorosan együtt kell tudni dolgozni a társaddal. Kis Evelinnek már sok éve ilyen társa a ló, hisz évek óta lovagol és vesz részt egyesületével különböző versenyeken.

Arra nincs idő, hogy minden eredményét felsoroljuk, de szeretnénk néhányat megemlíteni, amelyeket Evelin középiskolás évei során ért el.

Minden évben részt vett különböző kupákon, a megyei bajnokságon és az országos minősítő versenyen.

2013-ban a Bács-Kiskun megyei fordulón B/1-es kategóriában ötödik, 2015-ben Csongrád megyében B/2-ben negyedik lett.

2014-ben az országos minősítő versenyen B/0-s kategóriában 2. helyet szerzett, még ugyan ebben az évben B/1 kategóriában 4. lett, 2015-ben még egy kategóriával feljebb ugyancsak a 4. helyezést szerezte meg.

A lovaglás különösen sok időt igénylő sport, mert az edzés mellett a lovak felkészítésére és ápolására is sok időt kell szánni. Ezért különösen példamutató az, ha valaki emellett az iskolában is kiváló teljesítményt tud nyújtani. Evelinnek ez sikerült, hisz minden év végén jeles bizonyítványt vihetett haza.

Példás magatartása, szorgalma, segítőkészsége, kedvessége, nagyszerű tanulmányi és sporteredményei alapján követendő példa lehet tanulótársai előtt.

JUST1393

Kitűnő tanulmányi munkájával négy éven keresztül osztályelső volt, szorgalmával, kitartásával, szerény egyéniségével kivívta tanárai és diáktársai elismerését.

2011-ben az Édes Anyanyelvünk országos nyelvhasználati versenyen megyei első helyezést ért el. 2014-ben a Megyei Matematikaverseny, 2013-ban a Szakács Jenő Fizikaverseny 2. helyezettje volt. Az előző tanévben előrehozott érettségi vizsgát tett informatikából és angol nyelvből, emellett középfokú komplex angol nyelvvizsga-bizonyítványt is szerzett.

Sporteredményei elismerésre méltóak.

Négy éven át versenyszerűen sakkozott. Országos versenyen 2. lett, a Nemzetközi Sakktáborban a 3. helyen végzett.

A Hapkido koreai harcművészet rajongója. 2011-ben és 2012-ben a „Nyílt Magyar Hapkido Bajnokság” két kategóriájának magyar bajnoka. Általános iskolás kora óta szertornázik, 2013-ban iskolánk csapatával megnyerte a Diákolimpiát, az idei tanévben csapatversenyben második, egyéni kategóriában ötödik helyen végzett. 2013-ban Balog Zoltán minisztertől a „Magyarország Jó tanulója - jó sportolója” címet nyerte el.

Példás magatartása, nagyszerű tanulmányi és sporteredményei alapján követendő példa lehet tanulótársai előtt.